A Hoolie Scene blog, és Szubjektív magazin által rendezett “közös mozizás” fergetegesen jó volt. Bár nem a film tette azzá.
A kezdetekben sétálgattunk Csipivel a Mammutban, majd találkoztunk Hoolieval, meglepően közvetlen és kedves volt velünk, rögtön jobb hangulatba kerültünk. Lassan elértünk a találkozó helyére, ami a Mammutok közti átvezető híd volt. Rengeteg ismerőssel találkoztunk, mindenkinek köszöntünk, kezet ráztunk Francesel, és megvettük jegyeinket. Kisebb beszélgetéseket folytatva azon kaptuk magunk, hogy a biztonsági őrök velünk üvöltöznek. Nagyon kellemetlen volt, körülbelül lenéztek minket, hátborzongató dolog volt, azon sem lepődtem volna meg, ha ránk vetik magukat. Körülbelül egy rendőri kíséret vitt el minket a mozihoz, hol megvettük pop-cornunkat arra az esetre ha nem lenne mivel dobálni már az előttünk ülő embereket, és beszélgetésbe kavarodtunk főleg Attilával. Majd beszállingóztunk a filmre, találkoztunk Hopával és Szofival aki előttünk ült, és DOMÁÁNnal( :D) aki megemésztette az ital és étel készleteink, mondjuk a felét a fejére öntöttük, és Dancsiék ültek mellettünk.
A film sajnos borzasztó volt. Unalmas, követhetetlen, értelmetlen. Rossz animációk, kevés akció, és a nyál percenként folyt mint egy friss patak a hegyekből… Nagyon el lett rontva. Meg sem közelíti az előző részt, és nagyon hosszú is. Nem tudom, mert nem olvastam a könyvet, de szerintem egy lapon sem említhetőek. A moziban jól szórakoztunk, mert kb. 20-30 an lehettünk, és elég nagy zajt csaptunk, így az is megtörtént, hogy film alatt beszóltak nekünk. Egyébként elképesztő, hogy egy ennyire rossz filmre megtelt a mozi, és a kis tinilányok a legoroszabb poénokon is sírtak a nevetéstől…elképesztő. Azt halottam,hogy a könyvnek szomorú,depressziós a hangulata, e helyett valami komédia szerűséget, tragikomédiát kaptunk…borzasztó. A legrosszabb az, hogy minden újságban csak ezt olvasom, hogy “The Twilight: New Moon” így lehet a sz*rból is pénzt csinálni.
[A video blog nincs kész. Egy részt Domsleepless barátunk nem szeretné, hogy a videó, és interjú amit vele csináltunk felkerüljön, ezt megértjük.Különben sincs elég anyagunk erre ( nem nagyon videóztunk), és az Intro meg Outro sincs még meg a második évadra, de igyekszünk-igyekszünk.]
Lesz egy új heti rovatunk vasárnaponként, amit Woodoo Vödör fog nekünk prezentálni! Köszöntsétek őt, holnap írja az első postot (mivel vasárnap lesz) ő majd ellát zenével minket, egy életre!